Amiből sohanem engedünk
Tőlünk nem kerülhet ki úgy egy alkatrész, hogy ne felelne meg tűpontosan a vevői követelményeknek, nemzetközi szabványoknak és tűréseknek. Ebből soha nem engedünk, hiszen ezzel tudjuk biztosítani, hogy a végeredmény – bárhová is kerül a Földön vagy éppen az űrben, mindenhol büszkén megállja a helyét. Partnereink egy részével már 25 éve dolgozunk együtt, ami remek visszaigazolás számunkra. Tőlünk olyan szolgáltatást kapnak, ami után szívesen bízzák ránk a következő projektjüket is.
Ismerje meg cégünketHogyan dolgozunk?
Előre gondolkodunk
A terveket gyárthatósági szempontból is megvizsgáljuk. Még árajánlat előtt felhívjuk a figyelmet, ha valami rendelleneset tapasztalunk és megoldási javaslatokkal is előállunk.
Mérnöki precizitással
A gyártási folyamatunk szerves részét képezi a gyártásközi ellenőrzés, amit a legmodernebb mérőeszközökkel és külön ezen feladatokra dedikált szakemberrel végzünk.
Tartjuk a szavunkat
Amiben megállapodunk, 100%-ban azt is fogjuk elkészíteni. Kiemelten odafigyelünk a határidőkre, amelyben a megbízható beszállítói hátterünk és a vállalatirányítási rendszerünk is segít.
Kiemelt szakterületeink
Űrtechnika
Az űripari alkatrészek ritkán használt, egyedi összetételű anyagokból készülnek, melyek megmunkálása nagyfokú szakértelmet igényelnek. Egyszerre kell szuper könnyűnek lenniük, másrészt bírniuk kell a szélsőséges, extrém körülményeket is. Itt nincs helye a hibázásnak. Cégünk már több, mint 20 éve vesz részt űripari projektekben és büszkék vagyunk rá, hogy jelenleg is kering az űrben olyan alkatrész, amely a mi gyártóüzemünkben készült.
ŰrtechnikaAutóipar
Az autóipar számos kihívás elé állítja a gyártókat, beszállítókat. Mi, a sorozatgyártást és a szoros határidőket szervezettséggel és precízen tervezett folyamatokkal ellensúlyozzuk. Jelenleg is beszállítói vagyunk több autóipari vállalatnak, mind a produktív, mind az improduktív szektorban. Jellemzően alkatrész minősítő gépeket szállítunk a tesztlaboratóriumokba, összeszerelő állomást, vagy befogó egységeket készítünk a gyártósorokra.
AutóiparEnergiaipar
Az energiaiparba készülő alkatrészek azért különlegesek, mert speciális ötvözetű alapanyagokból készülnek, vagy éppen olyan ötvözeteket kíván meg, amit konkrétan az adott alapanyag vevői specifikációja alapján kell legyártani, mert ezek az ötvözetek a piacon nem kaphatóak. Ha ilyen anyagokkal dolgozunk, ki kell fejleszteni a megmunkálási technológiát és egy nagyobb volumenben le is kell tudnunk gyártatni az alapanyagot. Az ilyen típusú anyagok ismerete és készség szintű használata lehetőséget biztosít számunkra, hogy olyan iparágakba is szállíthassunk megoldásokat, ahol gáz és gőzturbinák vagy éppen atomerőművek készülnek.
EnergiaiparVákuumkemencék
Magyarországon szinte egyedülálló tudással rendelkezünk vákuumkamrák, vákuumkemencék tervezése, kivitelezése és üzemeltetése területén. Legyen szó melegítésről, hűtésről, gázkezelésről vákuumtérben, megtervezzük és le is gyártjuk az egyedi igényeinek megfelelő vákuumrendszert. Az általunk tervezett és gyártott vákuumrendszerek megtalálhatóak hazai kutatóhelyeken.
VákuumkemencékHírek, aktualitások
Speciális FLOW-TESTER berendezés prezentáció
Kérjük tekintse meg a a GINOP-2.1.7-15-2016-02279 számú kutatás fejlesztési projektünk eredményeit bemutató prezentációnkat. Speciális FLOW-TESTER célberendezés Bővebb információért a projektről, kérem keressen minket a megadott elérhetőségeinken.
TovábbMSV Kiállítás Brno 2019
Cégünk kiállítóként vett részt 2019-ben az MSV Kiállításon Brnoban (https://www.bvv.cz/en/msv). A kiállítás ideje alatt partnereinknek beszámoltunk a GINOP-2.1.7-15-2016-02279 számú kutatás fejlesztési projektünk eredményeiről. Bővebb információért a projektről, kérem keressen minket a megadott elérhetőségeinken.
TovábbMIDEST Kiállítás Lyon 2019
Cégünk kiállítóként vett részt 2019-ben a MIDEST Kiállításon Lyonban. A kiállítás ideje alatt partnereinknek beszámoltunk a GINOP-2.1.7-15-2016-02279 számú kutatás fejlesztési projektünk eredményeiről. Bővebb információért a projektről, kérem keressen minket a megadott elérhetőségeinken.
TovábbAkikkel együtt dolgoztunk
Kérje árajánlatunkat
Több, mint 25 éves múltunk van az alkatrész- és gépgyártás területén, de minden új projektbe úgy vágunk bele, hogy a legmagasabb színvonalú műszaki megoldásokat adjuk. Az a célunk, hogy egyaránt büszkék lehessünk a kézzel fogható végeredményre.
Ajánlatkérés